Az 1996-2000 közötti ásatásaink során egy késő bronzkori, egy szarmata, egy Árpád-kori falu részleteit és egy 10-11. századi temetőt találtunk. A temetőből 215 sírt tártunk fel.
A sírmezőt feltehetően árok határolta, északi oldalról pedig lókoponya védte. A feltárás folyamán több, változatos formájú sírgödör, közte szokatlanul nagy számú padmalyos sír került felszínre.
Ismertté vált néhány cölöpszerkezetes temetkezés is, ami összetett faépítményre enged következtetni. A temetés során végzett szertartásoknak csak kis részét tudtuk megfigyelni. A halottak túlnyomó többségét nyújtott testhelyzetben temették el, alkarjaikat azonban általában valamilyen szögben behajlították. Több halottat a megszokottól eltérően, rendellenesen, néhányat zsugorított testhelyzetben vagy összekötözött lábakkal hantoltak el. Több együttes védekezési formát használtak annál a halottnál, akit fordítva tájolva, hasra fektetve helyeztek a sírba. Hitük szerint így akadályozták meg lelkük rontó szándékú visszajárását. A korabeli sámánhitre utal az a koponya, amin jelképes trepanációt hajtottak végre. A temető népe még a pogány korban és pogány módra temetkezett. A fenti jelenségek csak bepillantást engednek abba a bonyolult és színes hiedelemvilágba, ami nyomtalanul elenyészett hordozóinak sírba szállásával.
Az egykori viseletre kevés az adatunk. Hajukat varkocsba fonva viselték, amit különböző típusú hajkarikák tartottak össze. Felső- és alsóruháikat fülesgombokkal fogták össze. A páros karpereceknek a díszítésén kívül gyakorlati funkciójuk is lehetett, a ruha ujjának redőit tarthatták össze. Az egyik idős nőt díszruhájában, veretes ingben temették el. Ennél a sírgödörnél sikerült megfigyelnünk az eredeti helyzetben levő, ingnyakat díszítő veretsorokat, így rekonstruálható a viselet.
A leletanyag alapján e temetőt a köznépiek közé sorolhatjuk, használatának idejét a 10. század első harmadától a 11. század első harmadáig tehetjük. Az első generáció még a honfoglalók, vagy azok gyermekei közé tartozott. Az utolsó generáció pedig Szent István uralkodása alatt temetkezett ide. A terepbejárás alapján a temető faluját délre, párszáz méterre sejthetjük. A sírmező érdekessége, hogy alig 3,5 km-re helyezkedett el Halomtól. Ezen a magas homokdombon honfoglalás kori sírokat tártak fel 1951-1952-ben, ahonnan igen gazdag leletek kerültek a Viski Károly Múzeumba. Korai megszállása nem lehetett véletlen, hiszen tőle közvetlenül nyugatra húzódott az Árpádok Duna menti szállásváltó útja. Ebből ágazott le egy kereskedelmi és hadi út, ami keleti irányban Halomtól közvetlenül délre haladt. Feltehetően Szent István korában pedig királyi udvarház létesült a hegyen. Feltehető, hogy a székesi temetőben nyugvó közösség a halomi hegy 10-11. századi megszállói csoportjainak alávetett népei közé tartozott. A székesi temető jelentősége abban is áll, hogy ez az első teljesen feltárt 10-11. századi köznépi temető a térségben, így értékes adatokat szolgáltathat a szűkebb terület 10-11. századi kapcsolatairól, az itt lakó magyarság életéről.
