|
Kovács László fazekas, a Népművészet mestere
önéletrajza
A
fazekas mesterséget 1971 óta gyakorlom. Mestereim
voltak: Kántor Sándor Kossuth díjas, a Népművészet
mestere, id. és ifj. F. Szabó Mihály a Népművészet
mesterei, Sz. Nagy István a Népművészet mestere
Karcagon.
Elsősorban a karcagi iskolákban a tiszafüredi,
tágabb értelemben a Közép-tiszai tájegység
stílusvilágát ismertem meg.
1983-ban Kalocsa város felkérésére önálló
műhelyt nyitottam, feladatom a régmúlt kalocsai
fazekasság szellemiségének felélesztése, újraalkotása
és továbbadása.
Műhelyem nyitott különböző, a szakmát érintő
rendezvények számára. 1987 óta évi rendszerességgel
országos fazekas találkozót szervezek. Több
ízben fazekas tábort rendeztem, legutóbb 2002-ben
kemenceépítés volt a tábor témája. Az utóbbi
néhány évben sikerült alkotóházzá fejleszteni
műhelyem úgy technikailag, mint a rendezvényeit
illetően. Két év alatt nyolc különböző kézműves
és képzőművészeti kiállításnak adott otthont,
valamint több kulturális rendezvénynek. Tíz
éve tanulók kinevelésével foglalkozom, ez
alatt az idő alatt nyolc tanuló szabadult
fel műhelyemből. Közülük egy ma már a segédem,
eddigi munkáját a Népművészet Ifjú Mestere
címmel ismerték el.
Célom a tradíciók megőrzésén és továbbfejlesztésén
túl az a szakmai és emberi közösség kialakítása,
megteremtése, mely válaszokat képes adni korunk
kihívásaira úgy szakmailag, mint erkölcsi
értelemben egyaránt.
Kitüntetéseim: a Népművészet Ifjú Mestere,
Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Gránátalma
díj, Bács-Kiskun Megyéért művészeti díj, valamint
több országos fazekas pályázat elismerése.
Jelenleg tagja vagyok a Duna-Tisza Köze Népművészeti
Egyesületnek. 2000-ben a Budai Várban a Mesterségek
ünnepén az Év Mesterévé választottak.
Bővebben
lásd: www.fazekasmester.hu
|