A ma Homokmégy községhez tartozó Szentegyházparton, a Homokmégy  −Alsómégy közötti úttól É-ra, kb. 200 m-re feküdt a középkori Sármégy falu. A falunak az írásos források és a régészeti terepbejárások tanúsága szerint Árpád-kori előzményei is voltak.

2006-ban a Viski Károly Múzeum pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alaphoz a sármégyi templom helyének pontos meghatározására és feltárására. A nyertes pályázat után 2006 augusztus-szeptemberében, majd 2007 április- júniusában a 400 m² alapterületű ásatáson előkerült az egyházi épület alapmaradványa, illetve a templom körül 316 db középkori sír.

Homokmégy kiterjedt közigazgatási területén belül az Árpád-korban két falu volt, Halom és Sármégy. A 106 m tengerszint feletti magasságú halom oldalában királyi udvarház (curtis) létesült, melyet I. Béla 1061-ben a szekszárdi apátságnak adományozott. Uradalmához számos falu tartozott. Sármégy nevének mégy utótagja száraz meder, időnként kiszáradó ér jelentésű, a Sár pedig az Őrjeg mocsarára utal. A terepbejárások során több, a középkori forrásokban szereplő középkori falut azonosított be Gallina Zsolt. Nádasd falut a nadasdi határrészen kereshetjük. Máriaházát e területtől ÉÉK-re lokalizálhatjuk. Kiskecskemégyet a mai falutól DDK-re sejthetjük. A középkori Halom falut vagy a mai falu keleti részén, vagy a halomi hegyen feltételezhetjük, esetleg attól D-re. A középkori Hillye a mai falutól Ny-ra vagy DNy-D-K-re talált lelőhelyeken helyezkedett el. Körme falu Hillyétől ÉNy-ra sejthető. Malom-ér Homokmégy É-i határában lokalizálható. Az egykori Homokmégyet a falu ÉNy-i határában lokalizálhatjuk. A nagyobb települések centrumára utalnak a templomos helyek. A korai időkben e templomok egyszerű anyagból készültek (fából vagy paticsfallal), amelyek nem maradtak fenn. A későbbi időkben kőből vagy téglából emeltek időállóbb templomokat.

A Kalocsai Sárköz templomai

            A kalocsai szállások első ismert térképi ábrázolása 1763-ból származik. Ruttkay Mihály a Duna Pest megyei szakaszának és a környező mocsaraknak vízrajzi térképét rajzolta meg. A színezett térkép – természetesen – ábrázolja az 1711-ben épített kalocsai plébániatemplomot és az 1735–1754 között fölépült Főszékesegyházat. A két templom mellett Csorna, Karácson és Szakmár pusztákon egy-egy romot fedezhetünk föl. Ruttkay térképezése után hét évvel Csertőn, Máriaházán és Mégyen is templomromokat ábrázoltak.

            A történeti Kalocsa határának első részletes térképét Kronovetter Antal Lipót rajzolta 1770-ben. Mária Terézia úrbéri rendeletét 1769–1770-ben hajtották végre Kalocsa környékén. Az úrbérrendezéssel egyidőben rajzolta meg színezett térképét Kronovetter, ezért különösen értékes darabja ez a helytörténeti kutatásoknak. A szállások területén hét romot ábrázolt Kronovetter, három kápolna és négy templom romját. Álso Erek északi előterében a Reketye fok É-i végétől Ny-ra állt a rudera Saceli. Szakmár szállástól K-re egy magas domb tetején volt a Sacellum. A megfogalmazás arra utal, hogy az 1763-as térképfelvételezés és az 1770 közötti időszakban megpróbálták a szakmári romot kápolnává alakítani, kiépíteni. Máriaháza-tól ÉK-re szerepel a rudera Sac bejegyzés.

A templomromokat felmenő falakkal rajzolta meg Kronovetter. A négy templom a következő. Karácsony pusztán (Prae Karácson) a Kígyós ér által körbezárt dombon a Rudera Templi áll. Csorna pusztán (Praedium Csorna) a Vádéi Töltés-től ÉNY-ra, az Ürjek Czompós nevű kiöblösödése és a Zsiros fok között, a keceli és a karácsonyi utak kereszteződésétől É-ra, egy kerek dombhát DNY-i végén van a Rudera Templi. A csornai templomromhoz jól kivehetően, felmenő falakat rajzolt. Csertő pusztán (Prae Csertö) Kiss Csertö és N. Csertö közötti út É-i felén, egy magas domb tetején ábrázolt a Rudera Templi. Mégy pusztán (Praed Mégy) a Homokmégy-ről Alsó Mégy-re és a Réz Tó irányában a Hajósra vezető út (Via ex Hajos Colocam) kereszteződésében felmenő falakat rajzolt egy kerek domb közepén álló Rudera Templi-hez.

            Sármégy első írásos említése egy 1198-as oklevélben történt, melyben a kalocsai érsek többek között sármégyi báránytizedét átadta a káptalannak. Később a XV-XVI. században tűnik fel az írott forrásokban (Sarmegh 1444) a homokmégyi határban. Az egykori falvakra lehet következtetni az egykori birtokos családok nevéből is (Sár-mégyi Miskei). Az egykori Mégy jelentőségére utal, hogy Mégyi János Solt-széki követ volt az 1505. évi országgyűlésen. A Miskei család néhány tagja pedig a kalocsai érsek egyházi nemese volt sár-mégyi előnévvel.

1526 után hadszíntérré változott az ország középső része. 1540 ősze óta török csapatok vonultak át a Pestre vezető utak mentén. A török hadiút Baja-Hajós-Kecel-Kalocsa útvonalon haladt a Kalocsai Sárköz területén. A török megszállást követően rövidesen itt is megszervezték a közigazgatási és az adózási rendszert. A terület a szegedi szandzsákon belül a kalocsai náhijéhoz tartozott. Az 1548-as török adóösszeírások működő templomot említenek Sármégyen.      Az 1548-as és 1560-as török adóösszeírások szerint Sármégy élete folyamatosnak tekinthető ebben az időszakban is.

A fenti adatokat a terepbejárás tapasztalatai is igazolták, számos lelőhelyen gyűjtöttek XVI-XVII. századi edénytöredékeket, vagyis az élet folytatódott csak a lakosság száma csappant meg. Így az egykori Sármégyen is kimutatható törökkori megtelepedés. A késő középkori falvak életében a legnagyobb pusztítást a tizenötéves háború (1591-1606) hadjáratai okozták. A XVII. század közepi források csupán Sármégyet említik.

            Az egykori Sármégy falu jelentőségére kiterjedt középkori lelőhelyek utalnak a mai Homokmégy K-i határában, a Szentegyházpart környékén.

 A területen D. Szabó Kálmán bronzkori és késő középkori cserepeket talált. 1994-ben kőtörmelékeket, embercsontokat lelt a területen. A templom helyét 1996-ban szisztematikus régészeti terepbejárás során Gallina Zsolt azonosította be, egy magasan kiemelkedő kör alakú dombháton, ahol mintegy 100-120 m átmérőjű körben Árpád-kori edény- és bográcstöredékek, XIII-XIV századi és nagy mennyiségű XIV-XVI. századi edénytöredékek, embercsontok, homokkő és réti mészkő darabok, középkori téglatöredékek, paticsok, őrlőkő, vaseszközök töredékei kerültek elő.

            A sármégyi templom egy természetes, magasan kiemelkedő kör alakú dombhát DNy-i lejtőjén helyezkedik el. A Homokmégy-Szentegyházparton feltárt ÉK-DNy-i tájolású templom teljes hossza kb. 16 m lehetett, szélessége 5,3 m, szentélyrésze elpusztult, valószínűleg félköríves záródású volt. A szentély alapozásának eltűnése a lelőhely kiemelkedésének jelentős kopásával magyarázható. A szentélyzáródás helyét a sírok nagyjából kirajzolták. Két építési periódust figyeltünk meg, a későbbi alapozás több helyen korábbi sírokat vágott. A 13-14. századi templomhoz a későbbiekben egy 6 m hosszúságú- a korábbi templomhoz képest 1 m-rel szélesebb- téglalap alakú bővítményt építettek, melyet négy pillérrel meg is erősítettek. A pilléralapozások hosszúsága 2 m, szélességük 1 m volt. A templom alapozása fekete színű döngölt agyag, melyet a templom Ny-i részén 20-30 cm, K-i részén 10-20 cm vastagságban tudtunk megfigyelni. A különbség valószínűleg abból adódott, hogy a K-i részen a talajművelés jobban lekoptatta a felszínt. A templom falalapozásásának szélessége a korábbi részen 80 cm, a későbbi kibővítésnél 100 cm volt. A templom falait Sármégyen téglából építették, néhány sor téglát eredeti helyzetében találtuk, de kizárólag a templom épebben maradt Ny-i részén. A templomot tetőcseréppel fedték, erre a templomon belül talált néhány töredék alapján következtethetünk. A templom alapozását több helyen megbolygatták, három helyen biztosan későbbi beásás nyomát találtuk meg. A templomot valószínűleg árokkal vették körül, a középkorban az árkon belüli területre, az ún. cinterembe temetkeztek. Az idő múltával a sírhelyek természetesen beteltek és a korábbi sírokat felszámolták. A templom ÉK-i hosszanti falához csatlakozott az osszárium, vagy csonttár, melynek méretei 2m X 3,2m. Ide helyezték a korábbi sírokból felszedett embercsontokat.

A sármégyi templom díszítésére néhány faragott kő (ajtó- vagy kapubéllet), vörös márvány töredékek, valamint színes vakolattöredékek (fehér és vörös színű) utalnak, berendezésére egy misekönyv vagy szertartáskönyv sarokvédője, illetve a Limoges-i corpus utal.

Az ásatás területén az összesen 321 db objektumból 316 sírt és 5 db gödröt tártunk fel. A templomon belül és kívül egyaránt feltártunk sírokat, összesen öt, illetve négy rétegben. A sírok tájolása Ny-K, DNy-ÉK-i volt, néhány kivételes esetben fordult elő D-É tájolás. A sírok az egyes szinteken sorokat alkottak, néhol meg tudtuk figyelni, hogy egy-egy család egy helyre temetkezett. Sok esetben lehetett megfigyelni a sírok átvágását, bolygatott vázakat. A halottakat általában nyújtott testhelyzetben, háton fekve temették el. Kezek összekulcsolva a hason vagy a medencén helyezkedtek el, esetleg nyújtva a test mellett. A halottakat koporsóban temették el, melyre a koporsószögek és a nagy mennyiségben előkerült famaradványok egyaránt utalnak. A 47. sír esetében a koporsódeszkák szinte teljes épségben maradtak meg, még a csapolás, összeillesztésük helye is jól megfigyelhető volt. Volt olyan eset, ahol a koporsó foltját tudtuk megfigyelni és ebből következtethettünk annak méreteire és alakjára. A 76. sírgödörben 3 koporsófoltot is meg tudtunk figyelni, két felnőtt és egy gyermek feküdtek a sírban.

Legkorábbi leleteink a 12-13. századra tehetők, egy III. Béla (1172-1196) korából származó rézpénz és egy Limoges-i aranyozott bronz corpus. A korpusz vörösrézlemezből készült és aranyozott. Sérült, jobb karja hiányzik, kezeit szegecsekkel erősíthették fel a keresztszárakhoz. Koronás fején az arc bekarcolt vonalakkal aprólékosan megformált, orra kidomborodik. Bajuszos, hosszú hajú, szakálla nincs. Mellét, bordáit, hosszú ágyékkötőjét ugyancsak aprólékosan kidolgozott bekarcolt vonalakkal jelölték, hasa kidomborodik. Lábait ugyancsak szögecsekkel rögzíthették a kereszthez. Méretei: M.: 12,2 cm; Ln. Sz.: 8 cm

A sírokból előkerült viseleti tárgyak többsége a 14-16. századra tehető. Az ékszerek közül 1 db fülbevaló került elő, mely a 14. századra tehető. Bronzból készült, ráforrasztott bronz gömböcskékkel díszítették.

Az ékszerek közül még gyűrűk fordultak elő. Szórványként került elő egy köves gyűrű, mely töredékes állapotban maradt meg, kőbetétje kiesett, minden bizonnyal női ékszer lehetett. Az ásatás területén még két darab IHS feliratú gyűrű és két darab pecsétgyűrű is előkerült. A 13. század elejétől megindul a káptalanok oklevélkiadása, pecsétjeikkel is hitelesítve. A Homokmégyen előkerült egyik pecsétgyűrű geometrikus ábrázolású, melynek kerek fején középen rombusz, annak négy oldalán köríves, poncolt vonaldísz van. A rombusz közepén egyenlő szárú, kis keresztet véstek. Ilyen, pl.: Tiszaörvény-templomdombon került elő. A gyűrű a 13. század elejére keltezhető. A másik pecsétgyűrűhöz hasonlót Balotapusztán találtak, melyet a 12. sz. végére kelteztek. Mintája leginkább a 12. századi apró lemezpénzek mintájára emlékeztet.

            A középkori viseletet jól ismerjük a korabeli leírásokból és az ábrázolások különböző fajtái révén (freskók, festmények, metszetek).

A középkor magyar viselet szerves része volt a pártaöv. A kor divatos, testhez álló öltözékén, nyugati mintára, férfiak és nők egyaránt a csípőre eresztve viselték. Sármégyen is megtaláljuk ezeket a típusú öveket, erre a sírokból előkerült bronz és vascsatok, valamint a pártaövek csontból és bronzból készült merevítői utalnak. A csatok funkcióját helyettesítő övmerevítőket a következőképpen használták. A textilből vagy bőrből kialakított pártaöv egyik végére a merevítőt, míg a szalag másik végére két akasztógyűrűt erősítettek. Ezeket az akasztógyűrűket az övmerevítő végein található bordák közé szorították. Két veretekkel díszített öv is előkerült a temetőben a 185. és 296. sírból.

A ruháikat bronz füles gombokkal, díszes ruhakapcsokkal és párizsi kapcsokkal zárták össze. A gombok bronzból készültek két félből keresztben összeállítottak voltak. A párizsi kapcsok drótból hajlítottak, férfiak és nők egyaránt viselték. A 15. századtól inkább öntött, geometrikus, vagy levés és virágdíszes, kicsiny bronz kapocspárokat kedvelték.

Fejrevalót nemcsak az előkelő, hanem a közrendű asszonyok és lányok is viseltek. Korábban a lányok fedetlen fejjel jártak, ünnepi alkalmakkor viszont fejéket, koszorút viseltek. Ezekből alakult ki s 13. század végére a párta, mely a 14-15. századtól általánossá vált. A különféle anyagokból készített alaprészt gyöngyökkel, boglárokkal, vékony spirálhuzalból készített rezgőkkel ékesítették.

Sármégyen a női hajviselet módjára egyrészt az előkerült hajtűkből, másrészt gyöngyös és jobbára spiráldíszes párták maradványaiból következtethetünk. A női és gyereksírokban a koponyán lévő zöld elszíneződés utalt több helyen párta viseletére.

Sármégy középkori temetőjében rendkívül sok volt a textilmaradvány, melyeket a famaradványokhoz hasonlóan nagyon jó állapotban őrzött meg a homok. Több esetben a ruha nyakának vonalát, kézelőt is kirajzolták ezek a textilek- leginkább csipkedíszek, melyek közül kiemelkedik a 85. sír kivételesen szép csipkemaradványa.

            Legkorábbi pénzleletünk a 12. századra tehető, egy III. Béla (1172-1196) korából származó rézpénz. Árpád-házi királyaink uralkodása idején csak ezüstből készültek pénzek, kisebbek-nagyobbak, jobb-rosszabb minőségben, de mind ezüstpénzek voltak. A Bizáncban nevelkedett III. Béla ott az államról és a gazdaságról, ezek célszerű szervezéséről. Innen eredhetett a gondolat, hogy bizánci mintára rézpénzeket jelentetett meg.

            Időben a következő korszakot Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) ezüstpénze képviseli. Zsigmond király személyében újabb uralkodói dinasztia jelent meg a magyar királyok sorában. Aranyain és pénzverésének jellegzetes darabjain a parvusokon a címerben a Luxemburgi család jellegzetes címerállatát láthatjuk. Zsigmond uralkodását zavaros belpolitikai események és hanyatló gazdaság jellemezte. A török birodalom előnyomulása is egyre fenyegetőbb volt.

Érdekes lelet Újlaki Miklós (1471-1478) címzetes boszniai király magánpénze (denár, Aquileiai típus) egyik oldalán címer, másik oldalán Mária Jézussal.

I. Ferdinánd (1526-1564) 1529-es és 1535-ös ezüst denárjai Magyarország két, illetve három részre szakadásának idejéből valók. Sármégy a Magyar Királyság területéhez tartozott. Legkésőbbi pénztöredéken az 1567-es évszám olvasható, mely I. Miksa uralkodásának idejére tehető (1564-1576). I. Ferdinánd veretei és az előbb említett pénz adalékul szolgálhat a templom pusztulásának pontosabb meghatározásához.

Lantos Andrea

A kiállítás 2007. szeptember 15-től 2008. szeptemberig látogatható.