Hartától 1 kilométerre, a Nagykékes felé vezető műút keleti oldalán, a Freifelt nevű határrészben kezdte el a helyi önkormányzat 2002 májusában azt a nagyméretű földmunkát, melynek keretében egy 20 hektáros területet rendeztek.
A tereprendezés kezdetétől felügyeltük a helyszínt. A földgépek haladásával párhuzamosan elvégeztük a terület megelőző régészeti feltárását.
A területet három párhuzamos hát szelte át kelet–nyugati irányban és egy velük párhuzamos negyedik széle is elérte azt. A dombok tengerszint feletti átlagmagassága 95 m, ami a környék legmagasabb pontjának számít (alacsonyabb fekvésű helyen jelölték ki Harta belterületét a 18. században). A hátak között mélyebb, időszakosan víz járta medrek kanyarogtak. A feltárás során két régi meder feltöltött részletét is megtaláltuk. A hátak számos korszak emlékét rejtették magukban. A harta–freifelti régészeti feltárás összesen öt települést talált meg.
A bronzkori (késő kisapostagi – kora vatya kultúra) település (annak csak a széle) a középső hát keleti végében volt. A közel 3800 évvel ezelőtt megtelepülő népesség többnyire méhkasalakú gödreiben a sok vastagfalú fazéktöredék mellett számos nagyon szép, mészbetéttel díszített finoman kidolgozott kerámia is akadt. A középső bronzkori ember fogyasztási szokásainak bizonyítéka, hogy az egykori tárolókból szemetesekké lett gödrökben rengeteg kagylót találtunk. Az egykori házak nyomát csak néhány cölöplyuk jelezte.
Ugyanezen a háton, főleg annak déli, meder felé lejtő oldalán összeszűkülő aljú, állatcsontokban gazdag gödrökre leltünk. Az előkerült edénytöredékek a gödröket a 8. századra keltezik, amikor avarok éltek ezen a vidéken.
Talán még a 10. század végén alapították a magyarok azt a kisebb települést, melynek egyik részletét a déli háton, a műúthoz közeli részen találtunk meg. Összesen 5 db földbemélyített házat, háztartásukhoz tartozó lemélyített kamrát, tároló- és tüzelőgödröt, valamint néhány árkot sikerült feltárni. Az egykori falu legmagasabb pontján egy mély árokkal és talán sánccal kerített, keletelt bejáratú telek volt. A telek belső udvarában kettő lemélyített, tűzhely nélküli, téglalap alapú épület állhatott, és négy tároló gödör idézte még az egykori élet nyomait. Az uralkodó szélirányt figyelembe véve alakították ki a település délkeleti szélén azt a két vasolvasztót, melyek különleges leletnek számítanak az Alföldön. A vas feldolgozására utalt a házak és a gödrök feltöltéséből előkerült nagymennyiségű vassalak is.
A 12-13. században egy Árpád-kori falu volt ugyanezen a háton, de az államalapítás kori településtől néhány száz méterrel keletre. A terepbejárásokból tudjuk, hogy a hátat követve hosszan elnyúlnak a településhez tartozó objektumok. A 12. századra keltezhető néhány, az északabbra fekvő hátakon talált objektum is. A feltárt településrész egyik érdekes emléke egy olyan részben földbe mélyített nagy alapterületű épület volt, melyben a kemencével szemben egy tapasztott, oldaltüzelésű főzőállást is kialakítottak. Talán ebből a korból származik az a műhelyépület, melyben három kemence nyomát találtuk. A három kemencéből kettő biztosan egy időben volt használatban. A korszak emléke még néhány mély terménytároló gödör is. A laposabb részeken az állatok elkerítésére szolgáló, nagy, téglalap alakú karámok voltak, melyek valószínűleg szintén ehhez a periódushoz tartoztak.
Néhány újkori lelet is előkerült a lelőhelyen, ezek használati idejét jelezheti az egyik téglalap alakú, egykor talán kamraként szolgáló objektumban talált 1699-es kiadású duarius érme.
Bizonytalan a keltezése annak a négyzethálós szerkezetű árokrendszernek, mely a középső hát teljes vizsgált szakaszán megfigyelhető volt. Az északi lejtőn két párhuzamos, a délin egy árkot találtunk, melyeket rájuk merőleges árkok kötöttek egykor össze. Mindez egy egyszeri, meggondolt terv szerinti kiépítésről árulkodik.
A honfoglalás kori temető
A bronzkori településtől néhány száz méterre, a déli hát északi lejtőjén kelet-nyugat tájolású, a löszös altalajban alig látszó téglalap alakú foltokra figyeltünk fel, melyek némelyikéből a humuszoláskor állatcsontok kerültek a felszínre. Hamarosan kiderült, hogy a földben megfigyelt jelenségek egy, a magyar honfoglalást követő időszakra keltezhető temető sírfoltjai.
A feltárás számtalan új eredményt hozott. A lelőhely nem egy átlagos honfoglalás kori temetőt rejtett, hanem a régió egyik leggazdagabb 10. századi síregyüttesét. Az első sírok előkerülése után a feltárásba bekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete is. A Nemzeti Kutatási-Fejlesztési Program (NKFP) keretén belül az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézete a honfoglaló eleink genetikai összetételének kutatását célozva meg. A három intézmény közösen végezte a feltárást és a tudományos értékelést. Az ásatás teljes időszaka alatt összesen 22 sír került elő a temetőn belül, továbbá egy különálló, melléklet nélküli sír.
A 10. század első felére keltezhető a temető. Mind a négy oldalról körbehatároltuk, tehát a feltárt két sírsor a teljes temetőt magába foglalta. Fontosságát az is kiemeli, hogy minden sírja előkerült, tehát korábbi mezőgazdasági munkálatok nem bolygatták meg a temető sírjait. A 10. század első negyedében, a szállást kialakító honfoglalók mintegy harminc évig lakhattak ezen a területen, majd a 940-es évek végén, a 950-es évek elején elköltöztek. A gazdag, valamikori középréteghez tartozó családok halottjait a hozzátartozók a szép mívű ékszerekkel kivarrt legszebb ruháikban temették el. Erre utal, a sírokban talált számtalan ezüstdísz, a halottak nyakát körbefogó ezüstcsüngős ingnyak-veretek, valamint a jellegzetesen magyar ékszerként számon tartott csüngős kaftánveretek.
A feltárt sírok közül a 3. sír volt a leggazdagabb a közel 150 darab ezüsttárgyával. A préselt ezüst hajfonatkoronggal eltemetett női sírban veretes öv, lószerszámveretek és további mellékletek jelezték a gyászoló család anyagi jólétét. A temető további női sírjai (mint az 1. sír, vagy pedig a 4. sír halottja) szintén arra utaltak, hogy egy olyan jellegzetes Közép-Duna-vidéki honfoglalás kori temető került elő Hartán, amely gazdagságával kiemelkedik a terület 10. századi horizontjából. Ezekre a temetőkre jellemző, hogy a gazdag női sírok mellett a kevés melléklettel eltemetett férfiak, s gyermekek feküdnek. A gyermeksírok azért is fontosak, mert ezeket a sírokat az átlag temetési mélységnél magasabbra temették, ezért általában már jóval korábban megsemmisülnek, mint ahogy a régészek a területre érnek. A férfi sírok közül kiemelkedik az a lóval és lószerszámmal eltemetett harcos, aki mellé a sírba helyezték a vasmerevítésű tegezét is. Az épen maradt tegezek ritkaságnak számítanak a 10. századi temetőkben. A csont fedéllemezzel ellátott tegezben megmaradtak a magyarok hajdan oly híres és retteget – amint arra a sokat idézett középkori imatöredék is utal: „a magyarok nyilaitól ments meg uram minket” – nyilainak a maradványai is.
A lelőhely fontosságát nem csak a leletanyag gazdagsága adja, hanem földrajzi fekvése is. Bács-Kiskun megyéből sajnos viszonylag kevés teljesen feltárt 10-11. századi temető ismert. A legjelentősebb feltárt temető a Harta közelében lévő, Gallina Zsolt által feltárt homokmégyi köznépi sírmező. A hartai temető leletanyaga fontos, új történelmi és régészeti információkkal fog szolgálni a korszak kutatói számára.

Irodalom: Kustár Rozália – Langó Péter: Ezüstbe öltözött lányok. Honfoglalás kori sírok Harta határában. Kalocsa, 2003 (Kalocsai Múzeumi Kiskönyvtár 7. – Szerk: Romsics Imre)