| |
|
| |
Régészeti
gyűjtemény
Felsőzátony - Dunapataj
A
Duna alacsony vízállása miatt felszínre került
Dunapataj-Felsőzátony területén egy bödönhajó,
melyet Lakatos Lóránt nyaralótulajdonos 2003.
augusztus 18-án kiásott az iszapból. A kibontás
után értesítette a Viski Károly Múzeumot a
leletről. A helyszíni szemlén a bolygatás
és a lelőhelyet néhány méterre megközelítő
kavicskitermelés miatt úgy döntöttünk, hogy
kiemeljük a hajótestet (2003. augusztus 19.).
Az ideiglenesen a hartai helytörténeti gyűjtemény
udvarán elárasztott hajót 2003. december 11-én
szállítottuk a kalocsai múzeumba, ahol megkezdtük
a konzerválást.
A hajót egyetlen tölgyfából faragták ki, 8
m hosszú, 0,9 m széles. A hajótest fala nagyon
vékony, a saját anyagából, a faragás idején
meghagyott 3+2 borda erősíti. A hajó anyagának
állaga rossz, kormeghatározása csak a konzerválás
befejezése után lehetséges. A faragás technikája
és a számtalan javítás azonban azt bizonyítja,
hogy hosszú ideig járta a bödönhajó a vizet,
a hajó akár késő középkori eredetű is lehet.
A leletről lásd – Tóth János Attila: Egy aszályos
nyár régészeti mérlege. Leletek és lelőhelyek
Európa kiszáradt folyómedreiben. In: Műemlékvédelem
XLVIII. évf. (2004) 1. szám 1-4. p.
Konzerválás
A hajótestet egy 9 m hosszúságú és 1,05
m szélességű fenyődeszkából ácsolt ládában
helyeztük el, melyet 6 rétegben béleltünk
ki nylonfóliával. A ládát alul és oldalain
5 cm vastag habszivaccsal szigeteltük. Hajóházat
építettünk fóliából, védve a csapadék és
a hideg ellen. A téli fagyok idején gázzal
fűtöttük a hajóházat – az oldat 2004. március
5-én érte el a fagymentes töménységet. A
hajótestet 4,5 m3 vízzel árasztottuk el.
Homokkal töltött műanyag hordókkal, kannákkal
és flakonokkal az üres tereket kitöltöttük
úgy, hogy a kádban csak 1,8 m3 víz maradt.
Ezeket a mozzanatokat 2004. február 20-án
fejeztük be, melyek után február 23-án kezdtük
meg a cukor adagolását.
A cukor adagolása 43 napig tart, ezalatt
az idő alatt 4,2 tonna cukrot kell feloldani,
melynek végén 71,43 %-os töménységű lesz
az oldat. A szükséges cukormennyiséget az
Eastern Sugar Cukoripari Részvénytársaságtól
szereztük meg, a szállításokat a KARAMELL
Sütőipari Rt. és a Kalocsai Paprika Rt.
végezte.
|
Régészeti
feltárások:
Belváros
- Kalocsa
Felsőzátony
- Dunapataj
Freifelt
- Harta
Gátőrház
- Harta
Halomi
hegy
Székesi
temető - Homokmégy
Főszékesegyház
- Kalocsa
Szülei
lyuk - Harta
Tóhalom
Szabó
Kálmán régészeti hagyatéka. |
|
|