Az
elmúlt hatvan év írásai mind azt sugallták,
hogy a kalocsai népművészetet csak a gazdagon
hímzett ruhadarabok képviselik. A téves megítélést
valószínűleg az okozta, hogy az eddigi kutatók
az egyes ruhadarabokat vizsgálták, s e metodikából
adódóan óhatatlanul a hímzett ruhaféleségek
kerültek előtérbe. Az egyes korosztályok,
korcsoportok, társadalmi rétegek egész öltözeteit
vizsgálva – különböző hétköznapi és ünnepi
alkalmakkor – pontosan követhető a ruhadarabok
bolti eredetű és hímzéses díszítése.
Bizonyos az, hogy a XIX. század utolsó harmadától
a népviselet alapanyagai és díszítőelemei
mind gyári termékek. A gyári készárukkal bőségesen
díszített kalocsai viselet szerves folytatásaként
alakult ki a hímzett népviselet, mely szintén
nagy mennyiségben tartalmazott gyári készárukat.
A hímzés kialakulása után a hímzett ruhadarabokat
is magába foglaló viselet-együttesek a közfelfogással
ellentétben a ruhatáraknak csak töredékét
tették ki, arányuk egy adott személy korosztályától,
gazdasági és társadalmi helyzetétől függött.
A XIX. század folyamán a hímzett viseletdarabokat
inkább a szegényebb rétegek varrták és viselték,
az 1930-as évekre a hímzett ruhaféléket a
gazdagabb rétegek tudták megvarrni és megvarratni.
Ahogy a hímzett népviselet kialakulása után
a különböző színeknek meghatározott jelentésük
volt, ugyanúgy a gyári készáruknak is meghatározó
a szerepük.
A korai kalocsai hímzések színét valószínűleg
a gyári díszpertlik színei sugallták és határozták
meg. A XX. század eleji első színes hímzések
virágainak színére a pingálás és a bútorfestés
mellett a gyári eredetű színes betétek gyakorolták
a legnagyobb hatást.
A kalocsai népművészet minden egyes korszakában
sok irányból érkeztek hatások. A belső hatásokat
a különböző műfajok közötti motívumok, színek,
technikák vándorlása jelentette. A külső hatások
koronként kisebb-nagyobb intenzitással befolyásolták
a népművészetet. Négy korszakban, más-más
társadalmi réteg gyakorolt vagy próbált hatást
gyakorolni rá. XIX. századi kialakulását iparosok,
fönnmaradását és meggyökeresedését kereskedők
motiválták. A XX. századi kiszínesedés időszakában
kalocsai értelmiségi körök jelentették a legnagyobb
hatást. A II. világháborút követően egészen
napjainkig megfigyelhető budapesti hivatalnokok
és néprajzkutatók sokirányú – sokszor értelmetlen
– beavatkozása.
A népművészet változásai folyamatosan megjelentek
a viseletdarabokon is. A változások viszont
a népviselet konkrét tárgyiasulásában sohasem
módosították a gyári termékek túlsúlyát. Változásokat
csak abban az értelemben tapasztalhatunk,
amennyiben a kereskedelem új termékeket közvetített,
s azt is csak akkor, ha ezeket az új termékeket
beépíthették a népviselet formavilágába, ha
azok beleillettek az újítási folyamatokba.
A ruházat gyári eredetű díszítőelemei a rávalók:
sík, csipke, betét, fűző, singlölés, díszpertli,
selyömszalag és az egyéb rávalók. Ezek is
megkülönböztettek korosztályokat, jelezték
a gazdasági és társadalmi helyzetet.
A déli szállások lakossága Kalocsán szerezte
be ruházatának minden darabját. A szállási
boltok megnyitásával kétpólusúvá vált a beszerzés,
majd a II. világháború után fokozatosan szétfeszült
a hagyományos piackörzet. A kivetkőzéssel
pedig fölbomlott a ruhák hagyományos öröklési
rendje, így használt ruhákat is megvásároltak.
A kalocsai népművészet színvilága nagymértékben
kötött, a hagyomány kismértékű változtatást
sem tűr el. Minden motívum csak egyetlen jól
meghatározott színben jelenhet meg. Ezek mellett
kötött a sötét és világos színek közötti tónuskülönbség.
A XIX. század végén megjelent csónakos varrógépeket
az 1920-as években kezdik lecserélni a hímzésre
is alkalmas bobinos gépekre. A varrógépekkel
négy új technika terjed, a riselin, az üresvarás,
a madéra és a rátétes, melyeknek kitalálója
a kalocsai Király Ilus. Ezen technikák kialakulását
legnagyobb mértékben a gyári rávalók motiválták.
|
