A
pingálást (falfestés) először Simonyi Jenő
írta le 1882-ben: „A szoba oldalai mindig
hófehérek, a mestergerenda és a padlás sárgára
vagy világos vörösre vagy kékre van festve.
[...] A szoba falain fölül egy tarkára festett
szalag fut körül. E tarka szalag mindig többszínű
csíkokkal van szegélyezve. Legáltalánosabb,
hogy a széles szalag alapszíne kék, az alatta
levő keskeny szalagé vörös, melyen alul zöld-kék
vagy csak kék csík van. Az alapszínekre tarka-barka
virágok vannak festve. A rózsa és a tulipán
sohasem hiányzik, a többi virág külömböző
a gazdasszony ízlése szerint és változik a
divattal.” A legáltalánosabb motívum a rózsa,
melynek számtalan variációját találó elnevezésekkel
illették: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, leveles
rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, ágas
rúzsa, kerek rúzsa, koronás rúzsa, pöttyös
rúzsa, malomkerék rúzsa, pülés rúzsa. A pülés
rúzsa nagy mennyiségben és pazar változatosságban
szerepel. Jellemző, hogy a rózsák közül egymaga
meghaladja a magyar nemzeti virágként ismert,
s szintén számtalan változatban alkalmazott
tulipánt. A rózsák és a tulipánok mellett
jellegzetes motívum a lógós liliom, nefelejcs,
cserösznyeszöm, cserösznyeág, akácvirág, gyöngyvirág,
szívamagos, bajúszos, szarkaláb, lenvirág,
csörgetővirág, szívaszöm és az újjas csillag.
A virágos indák kezdő motívumai a szalagos
rúzsák és az ugyancsak szalagos pünkösti rúzsák,
de néha egy-egy edény, vagy az indát tartó
szerepnek megfelelő egyéb ornamentum. A növényi
motívumok mellett számtalan esetben ábrázoltak
madarat, sőt figurákat is: menyasszony, vőlegény,
galamb, fecske, páva, fácán, gólya, bíbic,
kakas.
A XIX. században divattá vált koszorú a motívumok
gyarapodásával egyre szélesedett, majd az
1930-as évekre csokrokká alakult, s beborította
az egész falat. A pingálás állandó kölcsönhatásba
került a kiszínesedő hímzéssel, így motívumaik
és színviláguk – a felhasznált anyagok függvényében
– szinte teljesen megegyező lett. Segítette
a kiegyenlítődés folyamatát az is, hogy az
író- és pingálóasszonyok ugyan azok a személyek
voltak.
A bútorfestés színeihez hasonlóakat vásároltak
a pingálóasszonyok is, de ők már a vörös,
a kék és a sárga több színárnyalatát alkalmazták,
s megjelent egy újabb színfolt, a rózsaszín.
A parasztasszonyok fantáziájának újabb tükre
a Kalocsán vásárolt porfestékek népi elnevezése:
humokződ (világoszöld), pántlikapiros (cinóbervörös),
császársárga (világossárga), tüzes- vagy narancssárga
(sötétsárga), barátszínű (indiai vörös), bársonypiros
(angolvörös), égszínkék (kobaltkék), sütétkék
(ultramarinkék), duflapiros (rózsaszín). A
felsorolt színek mellett kisebb mértékben
előfordult a fekete is, mellyel a konyhák
kémény alatti részének falát festették ki,
vagy az emberalakos figurák ruháinak pingálásánál
alkalmazták.
|
