Nagyon
régi múltra tekinthet vissza a fafaragás,
mely a XX. század elejére elveszítette jelentőségét.
A XVIII. századi, keményfából faragott szekrényeket
(láda) kizárólag geometrikus motívumokkal
díszítették. A XIX. század közepéről ismeretesek
az első faragott növényi ornamentikák, főleg
gazdasági és háztartási eszközökről: szőlőprés,
kapufélfa, útszéli kereszt, járom, ostor,
hombár, borotvatartó, mángorló, mosófa, kendertörő,
tiloló, motolla. A fafaragás archaikusan egyszerű
motívumai a napkorong, a növényi indák és
a különböző formájú tulipánok. A házak homlokzatát
fűrészelt szélű fenyődeszkákkal tették szebbé.
A sárkánydeszkákra és a vízvetődeszkákra szív-
és tulipánsorokat véstek. A fűrészfogas szemhatárdeszkára
támaszkodott a deszkarátéttel és lécezéssel
kialakított, sugarait szétszóró felkelő nap.
Az 1930-as években új technikával és új motívumvilággal
élesztették újjá a fafaragást. A pingálásból
és a hímzésből jól ismert virágokat – rózsa,
rózsabimbó, tulipán, ibolya, pipacs, árvácska,
szekfű, ezeknek levelei, valamint a finoman
hajtó növényi indákat – domborított motívumként
faragtatták a Népművészeti Ház vezetői a különböző
eszközökre és bútorokra.
|
